Lotte Giants és a narancssárga nylonzacskó

Mi mindent lehet még csinálni Busan-ban?

Rengeteget fürödtem, piacoztam, buliztam a parton potyakoncerteket és utcazenészeket hallgatva, a bőrönd fele már kozmetikumokkal volt tele Nampo-dong-ból, megmásztam pár hegyet, sziklát, láttam híres és eldugott templomokat is....mit lehet még csinálni Busanban?

Mindenképpen szerettem volna könyvesboltba is elmenni, mielőtt hazaindulok, egyrészt mert a könyvesboltok és papír-írószerek a fétisem, másrészt tényleg szerettem volna könyvet venni, főleg kalligráfiával foglalkozót. Seoulban már voltam a Kyobo könyv áruházlánc boltjában, gondoltam van belőle Busan-ban is. Kiderült, egy köpésre van Haeundae Beach-től, egy bevásárlóközpontban. Amiről később kiderült, hogy Busan leghíresebb bevásárlóközpontja, a Shinsegae. Egy monster shopping center, leginkább luxus márkákra koncentrálva és a Busanba látogató turisták (koreai ÉS külföldi turisták) kedvelt célpontja. 

A Haeundae metróállomástól a zöld vonalra (2-es) felszállva csak egy pár megálló, a Centrum City megállónál kell leszállni, ugyanígy a Jagalchi halpiactól, Nampo-dongtól is megközelíthető, ugyanerre a metróra szállva, vagy akár az 1001-es busszal. Nekünk sikerült eggyel túlmenni, de sebaj, 10 perc gyalog vissza, és egy írtó cuki hídon mehettünk át, amit ugró delfinek (bálnák?)  szobra díszít, életemben ilyen jópofát még nem láttam.

Luxusmárka mindenhol, koreai mellett kínaiul és japánul beszélő eladókkal, ez nem hozott zavarba, én is eljátszottam a külföldi turistát, nem volt nehéz:DDD Persze shoppingolás helyett inkább csak szájtátottam, de nem az én kategóriám. persze a könyvesboltot megtaláltam, ott azért sikerült vásárolni ezt-azt. Itt jegyzem meg, a papír-írószer részleg csuda,  Japánban és Koreában is imádom a kis jegyzetfüzeteket, tolltartókat, mindent, ami íróeszköz, kütyü. A Kyobo pedig tud mindent. Az eladók pedig közt mindig van, a ki jól beszél angolul is.

Mint minden rendes bevásárlóközpontban, itt is hatalmas éttermi rész van, itt egy dézsába pakolt japán gyuudon-t ettem:DDD

És akkor a Lotte Giants hívek, avagy a híresen vérmes busani baseball rajongók.ról:

Többször is emlegették a hostelben, hogy ha Busanban vagyunk, mindenképp menjünk el egy baseball meccsre, mert a busani srácok nagyon tudnak szurkolni, és szuper zórakoztató. Épp volt is egy meccse a hazai csapatnak akkoriban, hát felkerekedtünk négyen, ebből egyikünk sem tudta, hogy mi is a baseball lényege, annyit tudtunk, hogy van ütő, van laszti, ütni kell meg futni. 

Hát így néz ki a hazai pálya bejárata:

Valami kevésbé fontos, edzőmeccs lehetett, plusz strandszezon, elég kevesen voltak a stadionban, a szembe oldal az ellenfél szurkolóié, ott alig ültek.

A "mag" azért itt volt, a béközép szélén volt helyünk. Első baseball meccsem volt, és tényleg fantasztikus élmény, mi lett volna, ha bajnoki mérkőzésen vagyunk?? A meccs maga elég hosszú volt, no komment, nem tudom mennyinek kellene lennie. Sok szünet is volt, ilyenkor kamera pásztázta a közönséget, vicces feladatokat adva a szerencsétlennek, akit elkapott, például, hogy csókolja meg a mellette ülőt, az akciót pedig az óriáskivetítőre vetítették, persze direkt öreg házaspárt, meg haveri bandát "fogtak ki", akik hatalmas bohóckodás közben imitálták a csókokat, vagy máskor fel kellett emelni a partnert, erre anyu min.80 kilós...hahaha.

Folyamatosan ment az info a játékosok addigi teljesítményéről, a  kivetítőkön. Minden egyes játékosnak saját száma volt, amit a tömeg énekelt, mikor az illető beállt akcióba, ütővel, vagy a dombra dobni. Szinte fél süket lettem a végére, mert mögöttem egy banda nyugdíjas bácsi végigüvöltötte a 3 órás meccset, mármint nem káromkodtak,vagy ilyesmi, hanem énekeltek, meg szurkoltak....

A meccs vége felé a szemeteszsáknak kapott narancs zacskót mindenki felfújta levegővel és a fejére kötözte. Nem vicc, ez itt a szurkolói összetartás, a csapat bátorítása.

Persze mi sem maradhattunk ki belőle, malajziai, német és brazil kis barátaimmal és workaway-es csapattársaimmal mi is megadtuk magunkat a helyi szokásnak:))))

Komolyan, mindenki zacskót húzott a fejére...

Volt még egy pókerarc, az egyetlen néma ember a meccsen (vagyis többen voltak, minden szektorban egy), aki fel-le sétált a palánk előtt, figyelmeztetve a szurkolókat, hogy ne dőljenek neki a kerítésnek, mert csúnyát eshetnek.

 A cheerleader lányok minden szünetben pop dalokra táncolva szurkoltak, és eszméletlen őrjöngés kísérte minden csípőmozdulatukat, rájuk is testőrök vigyáztak, a srácok szerint népszerűbbek mint egy-egy színész vagy énekes, legalábbis a helyiek körében.

Azt hiszem, ha lesz alkalmam, feltétlen elmegyek máskor is baseball  meccsre, bár negyed stadionnyi emberrel ekkora bulit meg őrjöngést szerintem nem fogok látni sehol....