Busan, és még több Busan

Miután eltöltöttünk egy éjszakát egy japán(!) hotelben, másnap még sok Busan-i program várt ránk. 

Apropó, japán. 

Busanban sok a külföldi, nemhiába kikötőváros, és sok a japán turista is. Japán nincs túl messze, 3 óra komppal.....sok a bevásárlóturista:D Az igény tehát megvan, hogy legyenek japános hotelek, és sok japán kajálda is van, friss tengeri cuccból nincs hiány, szuper, jöhetnek pénzt költeni, kozmetikumokat, ruhát, cipőt vásárolni a japán háziasszonyok:D Én elememben éreztem magam, a boltokban nagyon jól elvoltam japánul:)

A hotel is japános volt: a fürdőszoba a szokásos egybe-fürdő panel, a fűthető, bidés, popózuhanyos, hangfunkciós szuper WC, és 3 féle reggeli: kontinentális, japán és koreai ételek keveréke hosszú-hosszú büféasztalon, sorban. 

Szóval reggeli jöhetett az újabb túra. végre a tengerpart felé vettük az irányt. Először kisvonatnak álcázott turistabusszal felbuszoztunk a tengerparton nyúló hegyoldalba, elvegyülve a rengeteg kínai turista közt. Először a festői partszakaszon felhúzott híres Yeondo világítótornyot néztük meg, majd szuper képeket lőttünk a sziklás tengerpartról. Itt ellettem volna egész nap, de sejtettem, hogy lesz ez még jobb is, tekintve, hogy még csak délelőtt volt....

Miután számtalan festői képet sikerült készíteni a tengerről, ismét busz, és Busan burzsuj kerületébe, a koreai Miami-nak is nevezett Haeundae városrészbe, konkrétan annak is a Haeundae beach nevű strandjára tartottunk. A buszt otthagytuk valahol, és az APEC ház felől közelítettük meg, mivel az egy félszigeten fekszik, amit csodás, fenyőkkel és más fákkal övezett tengerparti sétány vesz körbe, így népszerű esti sétaösvény. Mi persze nappal mentünk, de ettől nem volt kisebb látvány:)) 

Az ázsiai és csendes-óceáni fejesek találkahelye annyira nem hatott meg, de el kell ismerni, jó érzékkel választották meg a helyét. Engem leginkább a hatalmas, tradicionális koreai gyöngyházberakással készült falikép kötött le leginkább. Persze maga az épület is szuper, de a környéke még szuperebb.

Innen aztán tovább, a fapallós sétányon a Haeundae beach-re. Erről nem tudom, hogyan lehetne elég érzékletesen írni, én itt már 200%-ban biztos voltam, hogy ha ismét jövök Koreába, akkor Busan nem két nap lesz.....

A homokos tengerpart még elég gyéren látogatott volt, tekintve, hogy májusban jártunk ott. Az idő viszont ragyogó napsütéses, és bizony rendesen meleg is volt, de gondolom, a tenger még nem annyira....amennyire visszaemlékszem, a lábunkat kissé megáztattuk benne, megint a gyermeki öröm motivált, hogy végre itt a tenger, nehogy hazamenjek egy lábmosás nélkül!

Itt megjegyzem, a szörfruhás félisten még néha előjön álmomban:DDDD Igaz, utunk során többször is odajöttek random helybéliek, hogy velünk, a külföldiekkel fotózkodjanak, Gyeongju-ban is, a bevásárlónegyedben is....de én nem bírtam magam rávenni, hogy az út további részében továbbra is csak szörfruhás félistennek emlegetett palitól kérjek egy közös fotót....ㅋㅋㅋㅋ

Sőt, le se mertem fotózni:P Még messziről se, na mindegy.

Aznapi ebédünk, a galbi jjim, azaz marha.....pörkölt(persze tényleges nem pörkölt, de a leginkább magyaros ételérzés) volt az utunk során a legalattomosabb:D Úgy volt csípős, hogy közben szaftos és édes is, az ember taknya-nyála egybefolyt, elnézést a képszerű leírásét, de még így sem lehetett abbahagyni. A kimchit mellé azért ettem, mert az kevésbé volt csípős, és azzal enyhítettem az édes kínt....a nagyon gyanús hegyes zöldet nem kóstoltuk meg. Úgy éreztem, szerintem a többiek is, hogy elég annyi csípősség, amit eleve belefőztek a cuccba:))) De esküszöm, imádtam, minden falatot. A babcsíra leves direkt azért volt, hogy a belsőégést oltsuk vele:)

Aztán jött a hosszú, kellemes bódultságban töltött és trot zenével aláfestett buszút vissza Seoul-ba.

Arra azért feleszméltem, mikor az autópálya kapun átsurrantunk. 

A Han-folyó mellett sikerült egy szellemautót is fotóznom. Legalább tudom, hogy nem a csípős marhától  hallucináltam.

Aznap este már kezdett rám telepedni némi melankólia, mivel tudatosult bennem, hogy már nem sok van hátra az utazásból. Mellette izgatott is voltam, hiszen újra Seoulban voltunk, és már üzengettünk egymásnak a koreai levelezőpartneremmel, szervezgettük a programot az utolsó napra, ami szabadprogramnak volt hirdetve. De előtte még DMZ, Itaewon és még egy kis Seoul.

Busan---사랑에 빠졌다

Gyeonju-ból Busan felé vettük az irányt. Busszal, folytatva utunkat, ahogyan északról hosszában átszelve az országot legurultunk egészen délre. 

Maga a buszozás is egy élmény volt, a bordó busz, az öreg buszvezető bácsi, aki tolta nekünk a trot zenét, amit addig nem ismertem, de a legjobb lakodalmas pop-ot juttatta többünknek is eszébe, és a végére már egész megszoktam. Egyébként az autóspihenők is tök jók, büfékkel, boltokkal, rendes, tiszta, mindennel felszerelt WC-kkel, szóval hiába a hosszú út, azért nem volt kényelmetlen. Szolgáltattunk egy kis látnivalót a helyieknek is, mindenhol jól megnéztek (de nem zavarón...), hogy na, ezek vajon kifélék, mert nem amerikai, az biztos:)

Haladtunk az autópályán, szépen művelt földek, gyümölcsösök mellett, a távolban hegyek, majd szépen beértünk Busan-ba.

A világ ötödik  legnagyobb kikötője.....Én, aki egy tenger nélküli országból jöttem, tátott szájjal bámultam a háztömb méretű teherhajókat, mint egy gyerek.
A kikötő mellett haladva, első utunk természetesen a kilátóhoz vezetett. Jó ötlet, nézzünk előbb szét, hol is vagyunk. Nekem amúgy is tenger-fétisem van, a szárazföldi gyerek állandó vágyakozása, ilyenkor aztán nem tudok betelni vele. Már itt éreztem, hogy Busan kezd bekúszni a bőröm alá.

Az a fehér sirály-szárnyat formázó tetejű épület a híres Jagalchi halpiac.

Most, hogy nézegetem a régi képeimet, feltűnt, hogy magáról a kilátótoronyról nem is csináltam képet...pedig csodás volt, a nagy sárkánnyal a tövében. Egy szép park veszi körül, és itt is áll egy büszke Lee Sun Shin szobor. De tényleg, én általában annyira el vagyok foglalva a bámészkodással, hogy nem kattintgatok folyton, sokkal több képet is csinálhattam volna, de nem. Pláne a halpiacon, ami a következő állomás volt. 

Nahát, én jártam már Japánban, meg bírom a sushit, tengeri herkentyűket, de ami csuda szerzeteket is láttam, a felét nem tudtam beazonosítani. Van mit bámulni, az biztos.

Egyébként a halpiac egyben jó szórakozás is, nemcsak a fura tengeri (és ehető) állatok miatt. De itt olyan éttermek, vagyis inkább olyan beülős kis kajáldák vannak a piacon belül, ahol megsütik/főzik vagy akár sashiminek kifilézik az épp frissen vásárolt cuccot. Persze alaposan túlárazva, de hát benne van a pakliban, ez egy turista paradicsom:) Mondjuk mi akkor kihagytuk, de azért sikerült egy kis szárított tintahalat vennem, ami köztudottan az egyik legjobb sörkorcsolya.

Este pedig a halpiaccal szemközti Nampo-dong városrészbe mentünk át, ahol a fashion street-nek nevezett bevásárlóutca, ami tulajdonképpen sok utca, sok-sok-sok ruha, cipő- és kozmetikum bolttal, étteremmel, kávézóval, és STREET FOODdal. Miért csupa nagybetű?? Mert Korea a street food mekkája. Az olcsó, laktató és iszonyúan finom utcai kaja, amit nem lehet megunni. Egy rendes dráma rajongó felkészülten, célirányosan és szisztematikusan halad ezekben az utcákban, semmi sem maradhat ki, amit eddig csak 2D-ben csodálhattunk. Amikor a gyerek beszabadul a játékboltba....Nampo-dong nekem olyan, mint egy Csodaország. Persze jó, ha van némi pénzmagja az embernek, de a kaja olcsó, a divat olyan áron, mint nálunk, a kozmetikumok pedig világhírűek, remek minőségűek, de ehhez képest olcsók. A csomagolás, a boltok hangulata...minden csábító. Itt vérszemet kap még az is, aki amúgy nem shopping királynő. És a ráadás: FREE SAMPLE. Mindenhol, marékszámra. Korea, én így szeretlek:)

És itt érdemes megjegyeznem, mennyire vásárlóbarát ez az ország. Igen, aminek természetesnek kellene lennie, hiszen az üzlet attól jó, vagy rossz, hogy a vásárlók elégedettek-e? Ám nálunk valahogy mégsem teljesül az evidencia.

Koreában nagyon egyszerű pénzt költeni. Most nem arra gondolok, hogy minden tele van csábító árucikkekkel, hanem a gyakorlati részére. Nem kell pénzváltót keresgélni, nem zavarnak el, ha nagy pénzzel mész be egy üzletbe, nem rázzák a fejüket, ha teljesen ismereten ország ismeretlen kártyáját nyújtod feléjük. Amúgy működik. Sima, folyószámlához tartozó kártyámmal bárhol...a legkisebb éjjel-nappaliban is tudtam fizetni. Pin kód?! Minek! A kiszolgálás is udvarias, remek, turistaösvények kereszteződésénél található városrész, teljes természetességgel az eladók beszélik az angolt, a japánt, a kínait. Meghallgatnak, felvázolt igényeidnek megfelelő termékeket ajánlanak, nyújtanak kipróbálásra, mosolyogva, kedvesen...mint akit ezért fizetnek.

És beugrik hirtelen a mi fővárosunk legközpontibb helyén fekvő, turisták, külföldiek által sűrű látogatott plázája, az a bizonyos nyugati...a magyarul sem tudó, unott, szőkített, sárgás-narancsra aszalt eladókkal spékelt butikok, ahol ezen alkalmazottak betolakodónak tekintik a vevőt, egy pillantással nyugtázzák, ha belép, majd vásárlás nélkül kilép, nehogy már le kelljen tenni az ájfónt.

Mindegy, szóval itt ezt az egy fotót lőttem, épp sötétedéskor léptünk be a shopping mennyországba. Innentől kezdve csak élveztem. A vásárlást is, és a sok jól öltözött, csinos fiút, akik folyton szembejöttek. Hát nézelődni, azt már csak szabad, nem??

Gyeongju-Seokguram, Bulguksa

Seokguram sziklatemplom, Gyeongju

A Tohamsan hegyen, mélyen az erdőben épített sziklatemplomot szintén a Silla királyság fénykorában építették. Maga a környék is gyönyörű, a hegyből kifaragott templom pedig egy csoda, nem véletlenül a világörökség része. Sajnos bent nem lehet fotózni, úgyhogy vissza kellett fogni magamat, ami nehezemre esett. Biztos másnak is. Úgyhogy legalább a molinót lefotóztam, hátha nem fogok később emlékezni, hogyan is nézett ki az óriás Buddha:) A Seokguram egyébként kőbarlang kolostort jelent (már a hanjákból kiindulva). És milyen igaz:D Ha valakit érdekel, nagyon izgalmas tanulmányokat lehet olvasni a neten a mértani és ikonográfai összefüggésekről, csak be kell pötyögni a templom nevét a gugliba. Személy szerint engem mindig meglep, hogy tudósokat meglep, hogy a régiek hogyan törekedtek a spiritualitást mértani formákba öntve tökéleteset alkotni, és azon is, hogy ez sikerült nekik....mi ebben a meglepő? A régi emberek életének minden percét átjárta a spiritualitás, és nem voltak butábbak sem, mint mi, sőt, okosabbak voltak, mert nekik ment számítógép és google nélkül is. Mi felejtettünk el lelket adni az épületeknek, a funkcionalitás és a költséghatékonyság az istenünk, nem a világegyetemmel való harmóniára törekvés. Vajon miért van az, hogy ha belépünk egy Seokguram-ba, Bulgugksa-ba, vagy akár egy gótikus vagy reneszánsz dómba, mély áhítatot és békét érzünk szinte azonnal? Nemcsak azért, mert NAGYON nagyok....Miért töltenek fel fizikailag energiával és lelkileg nyugalommal a hanok-ok, vagy a régi magyar parasztházak? Van az a szófordulat is, amikor azt mondjuk, ennek vagy annak az épületnek lelke van....átvitt értelemben persze, de mégis érzett már ilyet mindenki, legalább egyszer-kétszer az életében, nem? A következő állomásunkon még inkább...

Bulguksa templom

Ezután a Bulguksa templomegyütteshez látogattunk, ami egyike Korea leghíresebb, talán legtöbbet látogatott templomainak. Szerintem nagyon kedvező időszakban látogattunk oda, májusban, mikor az idő már remek, de még nincs kánikula, és a turisták is mérsékelt számban fordulnak elő, persze minket is beleértve, igazán sehol nem tapasztaltam zavaró tömegeket. Sok helyi (koreai) ember is volt itt, akik használták a templomot, vagyis imádkozni jöttek ide, nem csak fotózni....jó érzés látni, ahogyan a még mindig ÉL a templom. A templom neve: Buddha országa templom....(megint csak a hanja.). Azt hiszem, ide még vissza fogok egyszer jönni.